Építőipari Nívódíjban részesült a Kimpton BEM Budapest

Ünnepélyes keretek között avattuk fel az Építőipari Nívódíjat jelölő táblát a Kimpton BEM Budapest szállodában. Külön öröm számunkra, hogy ez már az idei második ilyen elismerésünk, márciusban ugyanis a MET Arénánál adtunk át egy nívódíjtáblát, ami tovább erősíti a Market Csoport projektjeinek szakmai megbecsültségét.

A Táblaavató Ünnepségen a projekt megvalósításában meghatározó szerepet betöltő szakemberek köszöntötték a résztvevőket. Az eseményt Domby Attila, a Kimpton BEM Budapest szállodaigazgatója nyitotta meg, majd Májer András, a projektért felelős műszaki igazgatónk mutatta be a fejlesztés összetettségét és jelentőségét. Ezt követően Gunther Zsolt, a 3H Építésziroda Kft. vezető tervezője ismertette az építészeti koncepció főbb elemeit, külön kiemelve a műemléki értékek megőrzésének szemléletét. A szakmai szervezetek részéről Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnökhelyettese méltatta a projekt példamutató szakmai színvonalát.

A beszédeket követően Bálint Péter, az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottság elnökhelyettese adta át az alvállalkozók okleveleit, elismerve a kivitelezésben részt vevő partnerek kiemelkedő munkáját. A rendezvény a díjat jelölő tábla ünnepélyes leleplezésével zárult, amely méltó módon jelzi a projekt szakmai értékét és maradandó helyét Budapest épített környezetében.

A fejlesztés bemutatása

A Kimpton BEM Budapest és a BEM Center egyazon vegyes fejlesztésű projektként, a korábbi Radetzky laktanya évtizedekig elhanyagolt épületegyüttesének teljes megújításával jött létre. Célunk az volt, hogy a történelmi értékek megőrzése mellett egy modern, 21. századi városi csomópontot hozzunk létre, ahol a szálloda és az irodaház funkciói szoros műszaki és építészeti összhangban valósulnak meg. A Duna felőli főhomlokzat és a környező utcák eredeti karakterének restaurálása jól mutatja, hogy számunkra az értékmentés és az értékteremtés egymást erősítő feladat.

A belváros sűrű szövetében, a környező területek igénybevétele nélkül kellett lebonyolítanunk egy rendkívül összetett, nagy volumenű kivitelezést. A megmaradó homlokzatok mögött 15 méter mély munkagödröt alakítottunk ki, speciális acélszerkezettel megtámasztva az eredeti falakat. A kivitelezés során a Budapesti Történeti Múzeummal és a Nemzeti Múzeummal együttműködve több mint 1300 ládányi régészeti leletet mentettünk meg, így a projekt egyszerre volt építkezés és értékmentés.

A Kimpton BEM Budapest fenntarthatósági szempontból is példaértékű fejlesztés. A szálloda LEED Gold minősítéssel, fosszilis energia mellőzésével, hőszivattyús és talajszondás rendszerekkel, napelemekkel és esővíz hasznosítással valósult meg. A belső tereket a világhírű Marcel Wanders Studio tervezte, amely a magyar kulturális motívumokat kortárs luxussal ötvözi.

A díj jelentősége

A most díjazott projekt jól példázza azt a szakmai felkészültséget és megbízhatóságot, amelyre vállalatunk három évtizedes tapasztalata épül. A díj egyben a közös munka elismerése is: köszönet illeti a Market Csoport közreműködő leányvállalatait a Market Asset Management Zrt.-t, a Moratus Szerkezetépítő Kft.-t, a Vilati Szerelő Zrt.-t, A PREbeton Zrt.-t, az MRKT Padló Kft.-t, az OKM Építőipari és Szolgáltató Kft.-t, a Market Épületszerviz Kft.-t, kiemelt alvállalkozóinkat, a lebonyolítókat és a tervezőket.

A most leleplezett tábla emlékeztet bennünket arra, milyen amikor a szakmai alázat és a mérnöki precizitás találkozik és olyan maradandó érték születik, amely Budapest városképét és közösségét is gazdagítja.